A Szombathelyi Haladás a következő ellenfelünk - utazunk Vas megyébe

Holnap utazik csapatunk a Vas megyei Répcelakra, ahol 16 órától a Szombathelyi Haladás csapata ellen lépünk pályára. Ellenfelünk azonos pontszámot tudhat magáénak és mindkét csapatban magas a sérült játékosok száma, így izgalmas mérkőzésre van kilátás. 

Legutóbb augusztusi 40. születésnapi nemzetközi kézilabdatornánkon láthattuk vendégül a Haladás csapatát, ahol a sorsolás miatt elkerültük az egymással való játékot.

A négy csapatos nemzetközi kézilabdatornánkon a Haladás csapata a dobogó harmadik fokát szerezte meg, de tudni kell, hogy a felkészülési mérkőzések eredményeiből nem lehet messze menő következtetést levonni illetve a Haladás már nyáron sok sérült játékossal rendelkezett.

A tavalyi bajnoki szezonban, ahol mindkét együttes teljesen teljesen eltérő játékoskerettel vágott neki a bajnokságnak, az őszi fordulóban 36-25-re győzött hazai körülmények között ellenfelünk, Csurgón tavasszal pedig 28-36-ra bizonyultak jobb csapatnak a vas megyeiek.

Bár sok sérültünk van jelenleg és több új igazoláson is dolgozik klubunk elnöksége, izgalmas mérkőzésre van kilátás, hiszen mindkét csapatnak nagy szüksége van minden egyes bajnoki pontra.

A mérkőzés szombaton 16 órától Répcelakon a Répce Sportcsarnokban kerül megrendezésre, várunk minden szurkolót sok szeretettel!

Reméljük, hogy ismét pontokkal gazdagodunk! 

Hajrá Csurgói NKC! Hajrá Csajok!