Együttműködési megállapodást kötöttünk!

Április 5-én Nagy Csaba a Somogyi Református Egyházmegye esperese, Kovács József igazgató és Szászfalvi Bence elnök együttműködési megállapodást írtak alá, amely a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és Kollégium (CSVMRG) és a Csurgói Női Kézilabda Club (CSNKC) között jött létre.

A megállapodás a Csurgói Női Kézilabda Club igazolt játékosainak középiskolai oktatási, nevelési kérdéseivel foglalkozik, illetve lerakja egy női utánpótlás-nevelési bázis alapjait.

Az aláíró felek reményüket fejezték ki, hogy a megállapodás hosszútávon gyümölcsöző lesz és jelentősen elősegíti a sportolók tanulmányait illetve a csurgói női kézilabdasport hírnevének további öregbítését.

Az aláírás mérföldkövet jelent a Csurgói Női Kézilabda Club életében, hiszen ezzel megindul az utánpótlás nevelés sportegyesületi szinten akadémiai rendszerben.

 

 

 

A Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban és Általános Iskolában lehetőség van sportosztályban elvégezni a tanulmányokat, így a versenysportban aktívan részt vállaló, igazolt játékosok edzésterve az iskolai tanmenethez van igazítva és illesztve.

Az iskola aktívan részt vállal a Diákolimpia küzdelmeiben. A versenysorozat a Csurgói Női Kézilabda Klub bajnoki mérkőzéseivel párhuzamosan zajlik, így az itt tanuló diákok folyamatosan sikereket érhetnek el mind iskolai, mind sportegyesületi szinten. 

 

 

Sportegyesületünk és partnerünk is elkötelezett, hogy versenyzőinek illetve ott tanuló diákjainak a klub és az iskola értékrendjét, erkölcsi normáit átadja és megtanítsa.

Olyan elit diáksportolókat szeretnénk képezni akik nemcsak szakmailag, hanem emberileg és erkölcsileg is magas szintű képzést kapnak, így hasznos és példamutató tagjai lehetnek a társadalomnak.