EHF-kupagyőztes korábbi válogatott beállós a Csurgóé: Takács Dusmáta írt alá!

A korábbi magyar válogatott, rendkívül rutinos játékos a Dunaújvárosi Kohász KA NBI-es csapatából érkezik Csurgóra, számos neves hazai és külföldi szakemberrel dolgozott együtt. Karrierjének legnagyobb sikere a 2016-os EHF-kupagyőzelem a német Tus Metzingen együttese ellen!

Klubunknál folytatja pályafutását Takács Dusmáta beállós, aki kilenc évig erősítette az NBI-es Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesét.

Góllövés közben a Győri Audi ETO KC ellen (Fotó: duol.hu)

Dusi az általános iskola negyedik osztályában kezdett a kézilabdával ismerkedni, édesanyja kezei alatt Dunaújvárosban.

Mivel a szülei is kézilabdáztak, így nem is volt kérdés milyen sportot fognak űzni testvéreivel.

Friss igazolásunk 14 évesen már a Dunaferr serdülő csapatának tagja volt, Pergel Pista bá irányításával.

Dusinak a Ferencváros ellen is ment a góllövés (Fotó: duol.hu)

Végig járva a szamárlétrát 17 évesen már a felnőtt csapat edzésein vett részt, Kiss Szilárd és Mátéfi Eszter vezetésével.

Utánpótlás szinten majdnem mindent megnyert akkoriban (OSB,NBI/B).

20 évesen a több játékban bízva Hódmezővásárhelyre igazolt Kiss Szilárd hívására, majd a következő évben Rapatyi Tamás irányította a csapatot.

Másfél év után Kiskunhalason próbált szerencsét, kevesebb sikerrel, így visszatért 2009-ben Dunaújvárosba.

2015-ben két évre hosszabbított szerződést Takács Dusmáta (j1) a Dunaújvárosi Kohász csapatával (Fotó: kohaszkezi.hu)

Az itt töltött évek alatt régi és új edzők is megfordultak. (Rapaty Tamás, Gulyás István, Dankó Ervin, Kiss Szilárd, Mátéfi Eszter, Zdravko Zovko, György László)

Dusmáta több alkalommal is behívót kapott a magyar női kézilabda válogatott keretébe, 2014-ben így nyilatkozott válogatottságáról: 

Forrás: youtube.com

Legjobb eredményei:

2009 Magyar Kupa bronz érem (Kiskunhalas)

2016 EHF-Kupa I. hely (Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia)

Az EHF-kupagyőztes Dunaújvárosi Kohász 2016-ban, Takács Dusmáta az alsó sorban balról a negyedik (Fotó: haon.hu)

Sok mindent elárul EHF-kupagyőztes beállósunk emberi oldaláról, hogy rendkívül szimpatikusan és alázatosan nyilatkozott klubunkhoz igazolásának hátteréről:

"Csurgóra szívesen igazoltam, sok jó dolgot hallottam a klubról, és a körülöttük lévő lehetőségekről a jobb eredmények és a fejlődés elérésének érdekében. Mivel én már több, mint 20 éve a pályán vagyok, elérkezettnek láttam az időt, hogy saját tapasztalataimat és tanult dolgaimat átadhassam a jövő kézilabda reménységeinek, mind a pályán, mind a pályán kívül. Ez a csapat lehetőséget adhat erre, amivel én 100%-osan élni is fogok! Remélem sok szép, közös sikernek leszünk együtt részesei!"

Az aláírást követően.. (Fotó: CSNKC MEDIA)

Ritka dolog manapság, hogy rutinos NBI-es játékosok tapasztalataikkal a jövő kézilabda generációinak fejlődését és motivációját szeretnék segíteni, örömünkre szolgál, hogy Takács Dusmáta ezen játékosok közé tartozik. 

Sportegyesületünk egy éves szerződést kötött a tehetséges és tapasztalt beállóssal, akitől fiatalabb játékosaink is rengeteget tanulhatnak.

Isten hozott Dusi Csurgón!