Második helyen végeztünk a hazai rendezésű tornán!

Négy csapatos Nemzetközi Kézilabdatornát rendeztünk vasárnap.

A horvát első osztály két csapata az RK Lokomotíva Zagreb, a ZRK Dugo Selo '55, és a Szekszárdi FGKC csapatai voltak a vendégeink.

A hét horvát válogatottat a soraiba tudó zágrábi csapat ellen büntetődobásokkal maradt alul csapatunk a döntőben, óriási izgalmak mellett.

Csurgói NKC - ZRK Dugo Selo '55 mérkőzéssel indult a nap 10:00 órakor.

Szeptember 1-én vasárnap a horvát csapat által rendezett tornán vendégeskedtünk amit meg is nyert csapatunk 20-22-re.

Az első félidőben sikeres gyors támadások és határozott védekezés jellemezte játékunkat 15-6-os félidei eredménnyel fordultak a csapatok.

Pervein Orsolya kiemelkedő teljesítményt nyújtott (Fotó: CSNKC MEDIA)

A második félidőben Mato Matijevic vezetőedzőnk mindenkinek játéklehetőséget biztosított, pályára került Fütös Nóra és Pervein Orsolya is, utóbbi bizonyította kiemelkedő támadójátékával, hogy fiatal kora ellenére NBI/B-ben a helye.

A hazai nevelésű Fütös Nóra is nagyot küzdött (Fotó: CSNKC MEDIA)

Felnőtt játékosaink végül 33-23-ra győzedelmeskedtek a horvát első osztályú csapat ellen.

Csurgói NKC - ZRK Dugo Selo '55 33-23 (15-6)

Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok

150 néző

A rendezvényünket Szászfalvi László országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy nagy öröm, hogy a Csurgói Női Kézilabda Club a harmadik nemzetközi kézilabdatornáját rendezi meg és komoly fejlődésen megy át a klub.

"Sok sikert kívánok a csurgói kézis lányoknak az idei bajnokságban!" - zárta beszédét.

Fotó: CSNKC MEDIA

Ezt követően a Szekszárdi FGKC csapata és a hét horvát válogatottat a soraiba tudó RK Lokomotíva Zagreb együttesének összecsapása következett.

Szorosan indult a mérkőzés, a szekszárdi csapatot nagy részben 2019-es másodosztályú bajnok ifisták alkották kiegészülve egy-két tapasztaltabb játékossal.

Fotó: CSNKC MEDIA

Gyors indítások voltak mindkét oldalon, a horvát csapat kemény védekezéssel próbálta a tolnai fiatalok kedvét szegni.

A félidőben 12-13-as zágrábi vezetés alakult ki.

A második félidőben a zágrábi átlövők és a horvát kapus védései bebiztosították a mahgabiztos győzelmet.

Szekszárdi FGKC - RK Lokomotíva Zagreb 27-20 (12-13)

Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok

160 néző

Következett a bronzmérkőzés a ZRK Dugo Selo '55 és a Szekszárdi FGKC csapatai között.

Mindkét oldalon sok volt a fiatal játékos ám a rutinosabbak és talán az idősebbek a horvát csapatban voltak.

A mérkőzés kezdetét jelentő sípszó után már előnyre tett szert a horvát együttes és ezt tudta tartani a félidőig ahol 16-12-es állásnál megszólalt a félidőt jelentő dudaszó.

Tabajdi Ferenc próbálta felrázni fiatal játékosait de a második félidőben inkább játéklehetőséget biztosított a teljes keretnek.

Fotó: CSNKC MEDIA

A Dugo Selo csapata magabiztosan 34-23-ra szerezte meg Nemzetközi Kézilabdatornánk harmadik helyezését.

ZRK Dugo Selo '55 - Szekszárdi FGKC 34-23 (16-12)

Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok

100 néző

16:00 órakor megkezdődött a Csurgói NKC - RK Lokomotíva Zagreb döntő, melyre közel 250 néző gyült össze.

2017-ben a zágrábi alakulat megnyerte az EHF Challenge kupát és évről évre résztvevő az EHF kupa küzdelmeiben is.

A horvát első osztályú bajnokság bár szerényebb színvonalú, mint a magyar első osztály, ám a hét horvát válogatottal felálló zágrábi együttest nem lehet sem alábecsülni, sem gyengének nevezni.

Nem igazán tudta egyik csapat sem a stratégiáját alkalmazni a másikon, hiszen mindkét oldalon agresszív és hatékony védekezőmunka folyt, ám a támadásokban sok hiba volt.

Labdaeladások, lépéshibák, pontatlan passzok.

Mato Matijjevic vezetőedzőnk jól időzített időkérésekkel próbált csapatunk támadójátékába motivációt és koncentrációt lehelni.

A félidőben két góllal vezetett a horvát fővárosi alakulat 9-11-re csapatunk ellen.

Fotó: CSNKC MEDIA

Potyogtak a két perces büntetések mindkét térfélen, a horvát oldalon több kiállítás akadt.

A büntetődobások felét nem tudtuk értékesíteni, ők azonban bedobták mindet.

Izgalmas, színes és látványos találkozó volt, nagyon kiélezett mérkőzést láthatott a közönség.

A mérkőzés végén sikerült egy gólos előnyt kovácsolnunk és 59:27 másodpercet mutatott az eredményjelző amikor labdát szereztünk és nyugodtan támadhattunk volna és lőhettük volna be a győzelmet jelentő találatot..

Vezetőedzőnk időt kért, így felkészülve kezdhettük meg az utolsó csurgói támadást.

59:40-nél lépéshibát jelzett a játékvezetőpáros csapatunknál, így nagy lehetőséget kapott a horvát fővárosi csapat.

Fotó: CSNKC MEDIA 

Megkezdték a támadást ám Sara Vukcevicnek kellett közbeavatkoznia, hogy ne tudjanak gólt szerezni, ám Sarat ki is állították két percre..

Horvát időkérés következett, és hat másodperc volt vissza a találkozóból.

Adogattak a horvátok és ki más fejezhette volna be támadásukat egy átlövéssel mint a később a torna legtechnikásabb játékosának választott horvát válogatott 183 centiméter magas balátlövő Kristina Prkačin.

Ő nem hibázott, így kialakult a 19-19-es döntetlen hatvan perc után.

Öt-öt büntetődobás következett, melyből csapatunk csupán kettőt tudott értékesíteni, míg a zágrábiak négyet - egyet Kiss Orsolya kapsunk hárított.

Nagyon picin múlt a csurgói siker, de így is komoly eredmény a hét horvát válogatottal felálló, Horvátország második legjobb klubcsapata ellen.

Fotó: CSNKC MEDIA

“1000 ÉVES VÁROS CSURGÓ” Nemzetközi Kézilabdatorna végeredménye:

1. RK Lokomotíva Zagreb

2. Csurgói NKC

3. ZRK Dugo Selo’55

4. Szekszárdi FGKC

Legjobb kapus: Szalai Szonja (Szekszárdi FGKC)

Legtechnikásabb játékos: Kristina Prkacin (RK Lokomotíva Zagreb)

Gólkirály: Josipa Bebek (ZRK Dugo Selo ‘55)

A döntő legjobb játékosa: Kiss Orsolya (Csurgói NKC)

A díjakat klubunk főszponzorai Claessens Christophe és Claessens Katalin adták át. 

A Nemzetközi Kézilabdatornánkon a CSNKC MEDIA által készült képgaléria megtekinthető klubunk Facebook oldalán illetve honlapunkon a GALÉRIA - Fényképalbum menüpontban.

Ezzel véget értek a felkészülési mérkőzések csapatunknál, szeptember 15-én vasárnap a Vasas SC csapatát fogadjuk hazai pályán 17:00 órától!

Várunk mindenkit sok szeretettel!

Hajrá CSNKC!