Molnár Ferenc klubunk új edzője! NBI-es Mezőkövesd KC csapatától érkezik!

Új edzőnk a 2016/2017 bajnoki szezonban az NBI-es Mezőkövesdi KC férfi felnőtt csapatának vezetőedzői székéből érkezik klubunkhoz!

Fotó: CSNKC MEDIA

Molnár Ferenc Mezőkövesden született, az általános iskola elvégzése után Budapestre került, ahol az Elektromos SE csapatában kézilabdázott. 2000-ben érettségizett Óbudán a Kerék utcai Gimnáziumban, majd következett az Semmelweis Egyetem Testnevelő és Egészségtan tanári szak abszolválása.

Természetesen a kézilabda ekkor is az egyik legfontosabb volt az életében, majd a PLER- Elektromos utánpótlás, majd felnőtt csapatában bontogatta szárnyait.

A diploma megszerzése után 2005 nyarán szülővárosa hazahívta, amit büszkén fogadott és szeptembertől a Széchenyi István Katolikus Szakképző Iskolában kezdett dolgozni, mint pedagógus.

Fotó: boon.hu

Mellette a Mezőkövesdi Kézilabda Club felnőtt csapatában kézilabdázott és az utánpótlás csapatoknál gyakorolta az edzői szakma szépségét.

Menet közben a csapat feljutott majd kiesett az első osztályból, ahol nagyon szép éveket töltött el, sokat tanulhatott magyar mesteredzőktől, szakemberektől.

12 évet töltött Mezőkövesden, ahol pedagógusként, edzőként és játékosként is rengeteg tapasztalatot szerzett. Az évek alatt sikerült még két diplomát begyűjtenie - biológia szakból valamint a szakedzői kinevezést is megszerezte.

Fotó: boon.hu

A 2016-17 szezonban az első osztályban játszó Mezőkövesd felnőtt csapatának vezetőedzője lehetett.

Ez év februárjától pedig a Tiszavasvári KE felnőtt férfi együttesét koordinálhatta.

Reméli, hogy még rengeteg örömet, sikert és tudást kaphat ettől a sportágtól a jövőben.

Klubunk 1 éves szerződést kötött a szakedzővel.

Isten hozott Csurgón!

Legfrissebb videók

40. születésnapját ünnepelte a Csurgói NKC összeállítás

Forrás: Csurgói Városi Televízió 

Galéria

CSNKC a Facebookon!

Bajnoki tabella

Eu-Fire Mosonmagyaróvári 2244
Győri Audi ETO KC U182104
NEKA2294
A teljes tabella

Támogatóink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium CLAESSENS GROUP Gelka-Hirtech Kft Elitesport Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum EMMI Csurgó Város Önkormányzata OTP BANK Vrsar Csicsó Farm Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. drPhone BOOOST OXYGEN Hungary Agro Centrál Bt Ferrokov Vas- és Fémipari Kft

Partnereink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
CLAESSENS GROUP
Gelka-Hirtech Kft
Elitesport
Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum
EMMI
Csurgó Város Önkormányzata
OTP BANK
Vrsar
Csicsó Farm
Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.
drPhone
BOOOST OXYGEN Hungary
Hummel
Agro Centrál Bt
Ferrokov Vas- és Fémipari Kft
Select
Csurgói Városi Televízió
Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium
Fitt Csurgó