Nagy Adrienn: Csurgón adottak a lehetőségek a minőségi kézilabdázáshoz!

Frissen igazolt beállósunk Nagy Adrienn az NBII-es Füzesabony csapatától érkezett klubunkhoz, ahol az őszi szezonban 10 mérkőzésen 54 gólt szerzett!

Fotó: Füzesabony SC 

Adrienn 10 éves volta, mikor elkezdte a kézilabdát Füzesabony ifjúsági csapatánál, az ezt követő években NBI/B ifjúsági és serdülő csapatában játszott.

Általános iskolából való ballagása előtt már tudta, hogy augusztus 1-től a fővárosi Szent István SE Kézilabda Szakosztálynál folytathatja pályafutását ifj. Nádori Pál kezei alatt.

Itt három évet töltött el, élete legszebb éveit, hiszen a mai napig tartó barátságok mellett szakmailag rengeteget kapott a csapattól és Pali bácsitól.

Többszörös NBII ifjúsági bajnoki cím mellett a korosztályos és iskolai országos bajnokságokban is dobogós helyezéseket értek el.

Fotó: Füzesabony SC

Három év után haza költözött Egerbe, így újból a Füzesabonyi SC játékosa lett másfél évig Adri, majd egy térdsérülés után nagyobb szünetet tartott, ami csak még jobban rádöbbentette, hogy kézilabdázás nélkül nem tud élni.

Tavalyi szezonban NBII felnőtt korosztályban harmadik helyezettek lettek a Füzesabonnyal.

Már a 2016/2017 szezon végén érezte, hogy szeretne, eggyel magasabb szintre kerülni, ami most Csurgóra való igazolásával meg is történt.

"Nagyon boldog vagyok és előttem a lehetőség a bizonyításra. Csurgón egyértelműen adottak a lehetőségek a minőségi kézilabdázáshoz! Fő motivációm pedig: Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél! És tudom hogy én Kézilabdázni szeretnék!" - nyilatkozta felszabadultan Nagy Adrienn.

Isten hozott Adri Csurgón! Sok sikert nálunk!