Siker a Népligetben

 A 2. fordulóban az FTC III csapatához látogattunk. A lányok nagyon várták az összecsapást, szerették volna megszerezni az idei bajnokság első győzelmét. Felnőtt csapatunk 2 órakor kezdte meg a mérkőzést. Mind a két csapat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésbe ennek köszönhetően eleinte csak hétméteresből találtunk be. A kemény védekezés ellen megtaláltuk az ellenszert és már a 15. percben 5 gólos előnyt szereztünk (5:10). A félidő harmada fele kisebb hull...ámvölgybe kerültünk a fradis lányok ( 8:10)-re zárkoztak fel. A vendég időkérésnek köszönhetően egy 4 gólos szériát sikerült produkálnunk így 10:14-es félidei állással vonultak a lányok a öltözőbe. A második félidőt gyors két góllal kezdtük (10:16). A fradista lányok azonban nem adták fel és faragtak a hátrányukon, a 38. percben 13:16ot mutatott az eredményjelző tábla. Hornyák Lajos vezetőedzőnk kikérte második idejét hogy rendezze védekezésünket. 46. perctől a 56. percig nem kaptunk gólt a kemény védekezésnek köszönhetően. Támadó játékunk nagyban feljavult az előző meccshez képest az 56. percben 9 gólos előnyre tettünk szert ( 18:27). A meccset Fekete gólja zárta (20:28). A duda szó pillanatában önfeledt öröm tört ki lányainkon hogy megszereztük idei első győzelmünket.

Fotó: CSNKC MEDIA / Takács András

FTC III. - Csurgói NKC 20:28 ( 10:14 )
Budapest , Népligeti Faház Vajda Péter utca , NB2 női mérkőzés

Csurgói NKC : Papp M. 8 , Pavlovic I. 2, Barta C. 4, Majoros V. 8, Fekete Á. 2, Füstös A. 2, Knapp E. 2, Edző : Hornyák Lajos

Fotó: CSNKC MEDIA / Takács András

Junior csapatunknál délbe hangzott el a kezdő sípszó. 5 ember kivételével ugyan az a csapat játszotta a felnőtt és a junior mérkőzést. A kulcsjátékosokat pihentetve fiatal játékosaink kaptak több lehetőséget amivel éltek is. Azonban a fradi kispadjával nem tudtuk tartani a lépést így hamar leszakadtak tőlünk.A 23. percben 6 gólos előnyre tett szert a hazai alakulat ( 11:5 ). A duda szó 13:8as félidőt hozott. A második félidő első 10 percében a hazai csapat 7 gólosra növelte az előnyét. Magabiztosan tartották előnyüket a hazaiak, a végén 10 gólos vereséget szenvedtünk (23:13).

FTC III. - Csurgói NKC 23:13 ( 13:8)
Budapest, Népligeti Faház Vajda Péter utca , NB2 junior mérkőzés

Csurgói NKC : Raczkó P. 3, Czinderi I. 1, Hunya A.L. 1, Fekete Á. 2, Füstös A. 3, Kondákor K. 1, Molnár E. 2, Edző : Hornyák Lajos