Sima első, gyenge második félidő után vertük el a Marcalit

Idegenben aratott négy gólos győzelmet felnőtt csapatunk a hetedik helyezett Marcali ellen, bár az első félidőben nyolc góllal is vezettünk. Ifjúsági csapatunk vereséget szenvedett.

Szerencsére sikerült jó tempót elkapni az első félidőben csapatunknak, a tizedik percben 1-6-ot mutatott az eredményjelző a csurgóiak javára.

Fotó: marcaliportal.hu

Jó volt látni, hogy Takács Inez újra magára találva játszott és az első hat gólból négyet ő szerzett!

A huszadik percre tovább nőveltük az előnyt és sikerült nyolc gólos nagyarányú különbséggel 4-12-es eredményt kialakítani.

Fotó: marcaliportal.hu

Védekezésünk összeállt, Kiss Orsolya végre újra parádézott a csurgói kapuban!

Számos Marcali átlövést és ziccert könnyedén hárított, a kontratámadásokból pedig folyamatosan növelni tudtuk a gólkülönbséget a két csapat között.

Fotó: marcaliportal.hu

A félidő végére picit elengedtünk magunkat és felkapaszkodott a hazai alakulat, 9-15-ös eredménnyel mehettek pihenőre a csapatok.

A második játékrészben egy nehézkesebb, vontatottabb játékú csurgói játékot láthatott a közönség.

Annak ellenére, hogy nem úgy ment a játék mint az első félidőben nagyot küzdöttek lányaink.

Áy NIkolett átlövőnk egész héten betegség miatt gyengélkedett, de vállalta ennek ellenére a játékot.

Mindkét oldalon sok volt a kiállítás és a szabálytalanság.

Védekezésben Füstös Nóra és Bodó Szabina ismét maradandót alkottak.

Fotó: marcaliportal.hu

A második játékrészben végig 3-4 gólos csurgói előny volt, a mérkőzés végére 20-24-es végeredmény alakult ki.

Győzelmünkkel másodikak vagyunk a tabellán.

Marcali VSZSE - Csurgói NKC 20-24 (9-15)

Városi Sportcsarnok, Marcali

150 fő

Játékvezetők: Hullmann Béla - Weinart Gergő

Csurgói NKC: Kiss, BODÓ SZ. 5, TAKÁCS D. 7, Takács I. 5, Zajsekné Drávai Gy. 2, Áy, Raczkó P. 5 Csere.: Pervein O., FÜSTÖS N., Láza, Tóth I., Kozma B., Balogh B.

MESTERMÉRLEG

Molnár Ferenc, edző: "Az első félidő pazar és kimagasló játékával szárnyalt a csapat, majd a második játékrész megmutatta nekünk a poklot. Viszont a védekezésünk és meghatározó játékosaink rutinos hozzáállása és nyugalna sokat segített a két pont megszerzéséhez. Reméljük, hogy a két hetes felkészüléssel egybekötött pihenő segít a jövőbeli küzdelmek megnyerésében. Hajrá Csajok!"

Csapatunkra most jövő hétvégén pihenő vár utána pedig a bajnokságot vezető Kozármisleny SE U22 csapata ellen játszunk március 31-én Csurgón.

Ifjúsági mérkőzésen:

Nagyon gyengén kezdtük a mérkőzést és a gyenge kezdés miatt, ezt a hátrányt már a második félidőben sem tudtuk behozni.

Reméljük ifjúsági játékosaink felpörögnek és átgondolják hibáikat és tanulnak belőlük!

Marcali VSZSE - Csurgói NKC 27-23 (12-7)

Városi Sportcsarnok, Marcali

68 fő

Játékvezetők: Hulmann Béla - Weinart Gergő

Csurgói NKC: Nagyvizeli J., Varga V. 1, Kanyó J.,Czinderi I. 2, Tóth V., Peterdi A., Mester M., Bukovics Cs., RACZKÓ P. 9, Pervein O. 3, Kozma B. 1, BALOGH B. 5, Balogh K.,Németh D.1, Hegedüs H.1, Baja Zs.

MESTERMÉRLEG

Szabó Tünde, edző: "Sajnos az első félidő játéka rányomta bélyegét a mérkőzés végeredményére. Meghatározó játékosaink nem tudták hozni a tőlük megszokott teljesítményt. Reméljük, hogy kellő önvizsgálat után, minden játékos a jövőben szemléletet vált a siker érdekében. Hajrá Csurgó!"

Ifjúsági csapatunk hatodik a bajnoki tabellán.

Most jövő hétvégén pihenő vár ifi csapatunkra és március 31-én 15:00 órától hazai pályán a Kozármisleny SE II. csapatát fogadja.

HAJRÁ CSURGÓ!