Szezonzáró grillezéssel búcsúztattuk a 2016-2017-es bajnoki szezont!

Felnőtt és junior csapatunk 2017. június 23-án pénteken a Csurgó melletti Zis-tón egy szabadtéri grillezés keretében zárták le a 2016-2017-es bajnoki kézilabda szezont.

Játékosaink, edzőink, szakmai stábunk tagjai és támogatóink voltak hivatalosak klubunk szezonzáró sütés-főzésére.

A menü igazán magyarosra sikerült: sertéspörkölt főtt krumplival illetve tárcsán grillezett csirkemell és sertéstarja, melyek elkészítéséből Kiss József gyúrónk és Kozma Szabolcs elnökségi tagunk vizsgáztak kitűnőre.

Fotó: CSNKC MEDIA

"Nehéz és tanulságos NBI/B-s szezon áll klubunk mögött." - kezdte összefoglaló szezonértékelő beszédét Szászfalvi Bence, klubunk elnöke.

"Sajnos felnőtt csapatunk játékosainak döntő többsége nem Csurgón élt életvitelszerűen, tanult vagy dolgozott 100-200 km-re városunktól, így a tervezett heti öt alkalmas edzésszám helyett teljes létszámban heti egy alkalommal tudta csak megtartani Kovács Gábor edző" - folytatta egyesületünk vezetője.

Fotó: CSNKC MEDIA

Majd hozzátette: "Így sajnos bajnoki osztálytól függetlenül nézve sem lehet CSAPAT-ot építeni, ez aztán be is bizonyosodott a szezon folyamán."

"Siófokról és Székesfehérvárról érkező kettős igazolások bár jelentősen hozzájárultak csapatunk eredményeihez, tekintve hogy közösen nem tudtak együtt edzeni lányainkkal és szinte kizárólag a hétvégi meccseken találkoztak egymással, így nem volt meg a pályán szükséges kohézió és összeszokottság.

Fotó: CSNKC MEDIA

Fotó: CSNKC MEDIA

Fentiekkel együtt is, jó döntésnek bizonyult az NBI/B osztályba való tavalyi feljutás, hiszen játékosaink megízlelhették egy magasabb osztály gyorsabb tempóját és a felsőosztály csapatait figyelembe véve megyeszékhelyek, fővárosi csapatok ellen is pályára léphettek és ezzel jelentős meccsrutint szerezhettek.

Továbbá méltó emléket állítottunk idén 40 éves kézilabda klubunknak is a másodosztályban való szerepléssel." - mondta az elnök.

Majd a köszöneté volt a főszerep.

Kovács Gábor Tamás edzőnknek köszönte meg klubunk vezetője egész éves kitartó és áldozatos munkáját, majd kihangsúlyozta:

"Nagyon kevés olyan sportemberrel dolgozhat együtt az ember, aki meghozza az egyik legnagyobb áldozatot: közel egy éven át lemondott azokról, akik a legfontosabbak neki: a családjáról.Sok edző példát vehet Gábor emberségéről, elhivatottságáról, profi hozáállásáról. Öröm volt együtt dolgozni Veled, köszönjük, hogy egész évben kitartottál és nem adtad fel. Feladni sokszor a legkönnyebb!" - ezt követően egy ajándékcsomagot és egy emlék kupát adott át vezetőnk Kovács Gábornak, aki nagy tapsot kapott a jelenlévőktől.

Gábor a jövő évben női serdülő csapatot fog irányítani Veszprémben, további szép sikereket kívánunk!

Fotó: CSNKC MEDIA

Klubunk vezetője köszönetét fejezte ki Dr. Bus Máriának, csapatunk orvosának, akit nevezhetünk csapatunk támogatójának is, hiszen díjazás nélkül, szabadidejét feláldozva egész bajnoki szezonban az összes hazai meccsünkön ellátta a csapatorvosi teendőket!

Hálánk jeléül egy ajándékcsomagot vehetett át nagy taps kíséretében!

Fotó: CSNKC MEDIA

Ezt követően klubunk korosztályos házi gólkirályai vehettek át egy-egy női kézilabdázó szobrocskát elismerésül egész éves kiemelkedő munkájukért.

Serdülő korosztályos csapatunk házi gólkirálya:

Kozma Boglárka, aki 61 gólt szerzett 20 mérkőzésen!

Junior korosztályos csapatunk házi gólkirálya:

Cserpán Virág, aki 137 gólt szerzett 26 mérkőzésen!

Felnőtt csapatunk házi gólkirálya:

Boldizsár Bianka, aki 141 gólt szerzett 17 mérkőzésen!

Gratulálunk!

Elhangzott a köszönet főtámogatóinknak is a CLAESSENS GROUP, az Agro Centrál Bt. agrár és mezőgazdasági vállalkozásoknak, akik egész szezonban komoly anyagi támogatást nyújtanak klubunknak. Köszönet érte!

A tavaszi szezon folyamán újabb vállalkozás döntött úgy, hogy termékeivel segíti és támogatja sportegyesületünket! 

A "Yamuna - A bőrbarát kozmetikum" gyártójának és forgalmazójának a története 14 évvel ezelőtt egy kis somogy megyei faluban Somogyvámoson kezdődött. 

Ma már közel 300 bőrbarát kozmetikumot készítenek természetes anyagok felhasználásával az összes bőrtípusra. Webshopjuk a http://www.yamuna.hu oldalon érhető el, innen mindenki kényelmesen otthonából rendelhet neki tetsző termékeket.

Szezonzáró rendezvényünkre a Yamuna.hu jóvoltából a cég egyik vezetője Horváthné Pánczél Szilvia 25 darab ajándékcsomaggal érkezett hozzánk - és szezon közben különböző krémekkel segítették gyúrónk munkáját-, melyből jutott minden játékosunknak edzőnknek és a szakmai stáb tagjainak is. (Hamarosan külön cikkben mutatjuk be új támogatónkat!)

Hálásan köszönjük a Yamuna.hu-nak a megtisztelő felajánlását!

Fotó: CSNKC MEDIA

Végezetül sor került jövő évi edzőnk rövid bemutatására illetve az érkező játékosok -részleges- felsorolására, akikkel egy komoly és profi mentalitású gárda lehet együttesünkből. Róluk a közeljövőben jelennek meg konkrét információk bemutatócikkek formájában honlapunkon és Facebook oldalunkon.

Felkészült, képzett és maximalista edző és játékosok érkeznek klubunkhoz akikkel teljesen más  ebességre "kapcsolunk."

Klubunk beadta a szándéknyilatkozatot a 2017-2018-as bajnoki szezonra az NBI/B osztályba, melyről 2017. július első napjaiban várható döntés a Magyar Kézilabda Szövetség részéről.

Amennyiben NB II osztályban kell folytatnunk jövőre, egyérttelműen a bajnoki cím lesz kitűzött célunk és az NBI/B osztályba való mielőbbi visszakerülés.

Ezúton köszönjük a Komax Kft-nek, hogy a szezonzáró rendezvényünk összes költségét magára vállalta és ezzel támogatta sportegyesületünket! 

Köszönjük a szülőknek és szurkolóinknak egész éves támogatásukat kitartásukat, bízunk benne, hogy jövőre pozitív meglepetést okozhatunk mindenkinek!

A szezonzáró alkalmunkon készült összes fénykép megtekinthető honlapunkon a GALÉRIA - FÉNYKÉPALBUM menüpontjában.

 

 

 

 

Legfrissebb videók

40. születésnapját ünnepelte a Csurgói NKC összeállítás

Forrás: Csurgói Városi Televízió 

Galéria

CSNKC a Facebookon!

Bajnoki tabella

Eu-Fire Mosonmagyaróvár 67512
NEKA65210
Swietelsky-Szombathely64210
A teljes tabella

Támogatóink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium CLAESSENS GROUP Gelka-Hirtech Kft Elitesport Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum EMMI Csurgó Város Önkormányzata OTP BANK Vrsar Csicsó Farm Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. drPhone BOOOST OXYGEN Hungary Agro Centrál Bt Ferrokov Vas- és Fémipari Kft

Partnereink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
CLAESSENS GROUP
Gelka-Hirtech Kft
Elitesport
Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum
EMMI
Csurgó Város Önkormányzata
OTP BANK
Vrsar
Csicsó Farm
Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.
drPhone
BOOOST OXYGEN Hungary
Hummel
Agro Centrál Bt
Ferrokov Vas- és Fémipari Kft
Select
Csurgói Városi Televízió
Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium
Fitt Csurgó