Szoros küzdelem, hazai vereség

Csapatunk az őszi forduló nyitómérkőzésén egy gólos vereséget szenvedett hazai pályán a Balatongboglár együttesétől.

Csurgói NKC - Balatonboglári SC 24-25 (14-11)

Sótonyi László Sportcsarnok, Csurgó 100 néző

V.: Kóbor - Tasnádi

Csurgó: Sterbik A. - Barta C., Papp M, Pavlovic I., Majoros V., Hunya A, Fekete Á, Dodora N, Füstös A, Kondákor K, Raczkó P, Knapp E, Tóth I, Kozma B Edző: Hornyák Lajos

Büntetők aránya: 8/8 ill. 5/5

Kiállítások aránya: 12 perc ill. 12 perc

Csapatunk játékát három sérülés is nehezítette, így vágtunk neki az őszi forduló első bajnoki mérkőzésének. Az első 12 percben csak büntetőkből tudtak gólokat szerezni a csapatok, fej-fej mellett haladt a két alakulat, végül 14:11-es félidővel zártak a csapatok.A második játékrész első perceiben nehézkesen ment lányainknak a góllövés, a félidő közepére azonban tetemes 6 gólos előnyre tettek szert lányaink. A 18-12-es állásról percek alatt felálltak a vendégek, majd átvették a vezetést. A mérkőzés végén lányaink kicsivel több mint egy perc alatt három találattal zárkóztak fel 24-24-et mutatott az eredményjelző. Egy perc 20 másodperc volt hátra, amikor parádés hazai védekezések után, az ellenfél jobbszélsője üresen maradt, aki értékesítette ziccerét a mérkőzés utolsó másodpercében, így alakul ki az egy gólos vendégsiker.

JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: Csurgói NKC - Balatonboglári SC 22-16 (11-7)

Jók: Fekete Ágota, Czinderi Ivett, Füstös Alíz Edző: Hornyák Lajos

Az őszi szezpnban ez volt az utolsó hazai mérkőzés a Sótonyi László Sportcsarnokban, annak felújítása miatt, ezt követően az Eötvös József Általános Iskola tornatermében kerülnek megrendezésre hazai mérkőzéseink.

Szeptember 27-én a Ferencvárosi Torna Club III csapata lesz az ellenfelünk Budapesten 14 órától.

Várunk minden kedves szurkolót! Hajrá Csajok!