Viszlát 2014!

Egyesületünk szokásos évadzáró rendezvényén ajándékozásra került sor a csapatunk vezetői és játékosai között.Ezt követően ünnepi vacsora és kötetlen beszélgetések keretében lezártuk a 2014-es esztendőt.

2014. december 19-én pénteken került sor klubunk évzáró rendezvényére ahol csapatunk vezetői, szakmai stábja, felnőtt és kunior játékosai továbbá főtámogatóink vettek részt.

Az este ajándékozással indult, melynek évek óta hagyománya van egyesületünknél, ahol viccesebbnél viccesebb és kreatívabbnál kreatívabb ajándékok kerütek átadásra.

Hornyák Lajos kapja meg személyre szóló ajándékát

 

Ezt követően Szászfalvi Bence, a Csurgói NKC elnöke értékelte röviden az esztendőt és megköszönte a játékosok és a szakmai stáb elvégzett munkáját és kérte tőlük, hogy továbbra is csapatként küzdjenek egymásért nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is.

"Klubunk megkezdett egy olyan magas színvonalú utánpótlásnevelő szakmai munkát, melynek gyümölcse néhány év múlva fog megérni." - zárta mondandóját.

"Sokaknak a csurgói kézilabda hallatán csak a férfi kézilabda jut eszükbe, pedig egyre jelentősebb a női kézilabda is." - kezdte köszöntőjét Füstös János, Csurgó város polgármestere.

Füstös János köszöntőt mond

Továbbá hangsúlyozta: hamarosan átadásra kerül a most megépülő 3 milliárd forintot is meghaladó sportberuházás első üteme, melynek keretében a Sótonyi László Sportcsarnok bővítése zajlik. Ennek második üteme nyáron fog realizálódni, továbbá reményét fejezte ki, hogy ez a beruházás maximálisan ki fogja szolgálni a rohamosan fejlődő csurgói női kézilabdacsapat igényeit. Köszöntője végén gratulált a csapat eddigi eredményeihez, és a város nevében ajándékkal köszöntötte Hornyák Lajost, csapatunk edzőjét.

Szászfalvi László, Somogy megye 2-es választókerületének egyéni országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: az itt jelenlévők legyenek büszkék, hogy a Csurgói Női Kézilabda Club "családjának" részei akár szakmai stáb részeként, akár a játékoskeret tagjaként. Csurgó modernkori történelmének legjelentősebb beruházása zajlik most, mely alapjaiban fogja meghatározni Csurgó jövőbeli sport- és gazdasági sikereit, becsüljük meg ennek jelentőségét - emelte ki rövid beszédében.

Hornyák Lajos, csapatunk edzője néhány percben összefoglalta Csurgóra kerülésének történetét, továbbá elmondta, hogy nagy közös sikereink feltétele, ha játékosainknak sikerül még motiváltabb felfogással kézilabdázniuk. 

A köszöntőket követően csapatunk elnöke szerény ajándékcsomaggal köszönte meg főtámogatóink több éves megtisztelő és kitartó bizalmát és segítségét, melyet klubunk irányába gyakorolnak.

Vidámság

 

Fontos  kiemelni Christophe Claessens és Szabadics Zoltán vállalkozók kitartását és támogatását, mellyel évek óta főtámogatóként segítik sportegyesületünk lehetőségeit.

Végül vacsorával és kötetlen beszélgetésekkel búcsúztattuk a 2014-es esztendőt.

A rendezvényről készült további képek, a Főmenüben a GALÉRIA menüpontban tekinthetők meg.