A Pécs érkezik hozzánk vasárnap

A bajnoki tabella harmadik helyezettje a PTE-PEAC női kézilabdacsapata érkezik hozzánk Csurgóra az NB II női dél-nyugati csoport 8. fordulójában.

A pécsiek a tavalyi 2012/13-as szezonban az NBI/B, 2008-ban pedig még a legmagasabb NB I osztályban szerepeltek.

 

 

26 mérkőzésükből kettőt nyertek meg tavaly, így kiestek és az NB II dél-nyugati csoportban kezdték meg a versenyzést a 2013/14-es bajnoki szezonban.

Az eddigiek alapján jól és magabiztosan szerepelnek, hazai pályán nagyarányú 9 gólos győzelmet arattak a Tolna együttese ellen illetve idegenben verték a Siklós csapatát.

Hat mérkőzésükből ötöt megnyertek.

Csapatunk múlt héten a kemény ellenfélnek bizonyuló Tolna együttesét múlta felül hatalmas küzdelemben egy góllal.

Lányaink 100%-osan, sérülés nélkül várják a holnap délutáni találkozót.

A Csurgói NKC csapata hét mérkőzésből hatot megnyerve 12 ponttal jelenleg vezeti a bajnokságot.

 

 

2013. november 17. (vasárnap) Dél-Nyugat női felnőtt NB II - VIII. forduló

Csurgói NKC - PTE PEAC

helyszín: Csurgói Városi Sportcsarnok

A felnőtt 14 órakor, a junior mérkőzés 16 órakor veszi kezdetét.

Belépés: ingyenes!

 

Várjuk minden kedves szurkolónkat buzdítsák csapatunkat!

Hajrá csajok!

Legfrissebb videók

Bajnoki szezonzáró interjúk 2016/17, Zis-tó

Idén 40 éves sportegyesületünk a Csurgó melletti Zis-tón zárta a 2016/2017-es NBI/B-s bajnoki szezonját. Kovács Gábor Tamás edzőnket búcsúztattuk és köszönetet mondtunk neki, amiért sok lemondásal és maximális profizmussal végezte munkáját.

Az interjúban új edzőnket is bejelentettük.

Köszönjük minden támogatónk egész éves segítségét, kitartását!

HAJRÁ CSNKC!

Galéria

CSNKC a Facebookon!

Bajnoki tabella

Eu-Fire Mosonmagyaróvári 2244
Győri Audi ETO KC U182104
NEKA2294
A teljes tabella

Támogatóink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium CLAESSENS GROUP Gelka-Hirtech Kft Elitesport Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum EMMI Csurgó Város Önkormányzata OTP BANK Vrsar Csicsó Farm Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. drPhone BOOOST OXYGEN Hungary Agro Centrál Bt Ferrokov Vas- és Fémipari Kft

Partnereink

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
CLAESSENS GROUP
Gelka-Hirtech Kft
Elitesport
Yamuna.hu a bőrbarát kozmetikum
EMMI
Csurgó Város Önkormányzata
OTP BANK
Vrsar
Csicsó Farm
Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.
drPhone
BOOOST OXYGEN Hungary
Hummel
Agro Centrál Bt
Ferrokov Vas- és Fémipari Kft
Select
Csurgói Városi Televízió
Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium
Fitt Csurgó