Csapatépítő bográcsozás a Zis-tón

Felnőtt csapatunk csapatépítő bográcsozáson vett részt vasárnap a Zis-tón.

Szászfalvi Bence elnök köszöntötte csapatunk új Mesteredzőjét és kihangsúlyozta: sporttörténelmi időszaknak lehetünk részesei, hogy Skaliczki László Mesteredző csapatunk edzője lett.

Fotó: CSNKC MEDIA

"Ez olyan kivételes lehetőség Nektek játékosoknak és CSNKC utánpótlásedzőinek is a tanulásra, mely egy életben sokaknak meg sem adatik, egy élmény minden egyes pillanat Mesteredzőnk társaságában." - zárta klubunk elnöke köszöntőjét.

Skaliczki László Mesteredző megköszönte a szívélyes fogadtatást és üdvözölte a csapat játékosait és segítőit.

Fotó: CSNKC MEDIA

Élmény volt hallgatni őt, szavaiból a sok tapasztalat, rutin és az újabb alkotás iránti vágy rajzolódott ki. Röviden összefoglalta a tervezett csapat előtt álló alapozás programját és beszélt személyes motivációjáról is.

Ezt követően kötetlen beszélgetések zajlottak felnőtt játékosaink, Mesteredzőnk valamint a szakmai stáb és klubunk vezetői között.

Fotó: CSNKC MEDIA

Fotó: CSNKC MEDIA

Kiss József gyúrónk bográcsban főzött pörköltjét kiválóra minősített minden egyes résztvevő:)

Az eseményről készült többi fotó megtekinthető Facebook oldalunkon illetve honlapunk GALÉRIA - FÉNYKÉPALBUM menüpontjában!

Hajrá CSNKC!

"Csurgón bajnokokat nevelünk!"

Fotók: CSNKC MEDIA