Kínos kiesés a Magyar Kupából

Idén megerősödött keretünk eddigi leggyengébb teljesítményét hozta a Mohács elleni hazai rendezésű Magyar Kupa mérkőzésen így kiestünk a kupa küzdelmekből.

Szorosan kezdtük a mérkőzést ám a mérkőzés hetedik percétől átvette a vezetést a baranyai alakulat mely vezetés az ötvenegyedik percig tartott, amikor 17-17-re egyenlített ki csapatunk.

Az ötvenkilencedik percben Pervein Orsolyát a hatvanadik percben SImsik Cyntiát állította ki a két játékvezető meglepő határozottsággal nehéz helyzetbe hozva ezzel csapatunkat.

A hátralévő kilenc percben mindkét csapat 2-2 gólt szerzett így kialakult az utolsó percre a döntetlen eredmény.

Csapatunk emberhátrányban támadott 59 perc 23 másodpercnél a mérkőzésen előszőr időt kért Mato Matijevic vezetőedzőnk, ám kapusunk helyett nem cserélt be mezőnyjátékost, így négy (!) mezőnyjátékossal próbáltuk meg megnyerni a mérkőzést koncepció és bármiféle támadóstratégia nélkül.

Erőtlenség jellemezte a csurgói támadásokat (Fotó: CSNKC MEDIA)

Ez nem sikerült, így a mai napon a szintén sok hibával és gyengén játszó Mohács csapata jutott a Magyar Kupa III. fordulójába.

Számos stratégiai és taktikai hibát követett el csapatunk és szakmai stábunk.

Egész mérkőzésen nem kértünk időt, csupán 37 másodperccrel a mérkőzés vége előtt, továbbá nem voltak forgatva játékosaink a posztokon és a három hétméteresünkből egyet sem tudtunk értékesíteni.

Támadásaink veszélytelenek voltak, nem volt támadójátékunknak koncepciója, ötlettelen és tétlen volt csapatunk.

Az elméletet nem sikerült a gyakorlatban megvalósítani (Fotó: CSNKC MEDIA)

Paszolgattuk a labdát és egymásra vártak játékosaink és ez a helyzet rengeteg technikai hibát szült.

Vezetőedzőnk és játékosaink is leblokkoltak, nem tudtunk a mélypontról elmozdulni.

Ellenfelünk szintén gyenge játékának volt köszönhető, hogy nem csurgói vereség lett a vége.

A mérkőzés egyetlen pozitívuma volt, hogy hosszan tartó sérüléséből felépülve először lépett pályára a második félidőben a rutinos Scholtz Andrea kapusunk.

Scholtz Andrea adhat új lendületet csapatunknak (Fotó: CSNKC MEDIA)

Scholtz Andrea kiemelkedő közel 44%-os teljesítménnyel tért vissza a pályára, és az utolsó percben egy mohácvsi ziccert és egy hétméterest is (!) sikerült hárítania, ám támadójátékunk és csapatunk taktikai csődje miatt ebből sem tudtunk előnyt kovácsolni. 

Az első félidőben szerzett hét gól sokmindent elmond támadásaink hatékonyságáról..

Utóbbi évek legerősebb játékoskeretével estünk ki első mérkőzésünkön a Magyar Kupából, mely egyértelműen komoly kudarc klubunknak. 

Csurgói NKC - Mohácsi TE 1888 19 -19 (7-9)

Csurgói NKC: Kiss O., SCHOLTZ A., Tóth I., (kapusok), Vukcevic 5, Bodó, Orsós, Hanusz 2, Tornóczky, Simsik 3, Bab 2, Pervein, Takács I., Füstös, Ghetu 1, Pap 4, Balogh B., Márczy 2

Vezetőedző: Mato Matijevic

Mohácsi TE 1888: Nagy Tünde - Bozsovics Rita 2, Spán Ildikó 3, Kaló Zsófia 3, Barkóczi Dorina 1, Takács Krisztina 1, Hahner Dóra 3 Csere: Fürdős Melitta - Policsek Rebeka, Jakab Emma, Rittlinger Lotti 3, Dittrich Zsófia, Takács Eszter 3

Edző: Füzesi Ferenc

Az eredmény alakulása: 6. perc: 2–2, 20. p.: 4–7, 30. p.: 7–9, 44. p.: 14–16, 51. p.: 17–17

Kiállítások:10, illetve 4 perc

Sárga lap: 2, illetve 3

Hétméteresek: 3/0, illetve 2/2

Játékvezetők: Bátori Bence Benjámin, Szécsi Lantos Boldizsár

Nézőszám: 150 fő

MESTERMÉRLEG

Mato Matijevic (Csurgói NKC): ”Sajnálom a mérkőzést és ezt a teljesítményt. Most egy krízisben vagyunk, annak ellenére hogy az edzésen a munka jól megy. Bocsánatot kell kérnünk mindenkitől aki bízott bennünk, annak érdekében hogy a motivációnk újra helyreálljon  és visszaállítsuk a hitet önmagunkban. A bajnokság hosszú, amihez hit és jó közösség pedig elengedhetetlen. Ez egy folyamat ami időt igényel. Harcolunk tovább, hogy a tőlünk elvárható teljesítményt elérjük."

Mint utóbb kiderült a világ legerősebb női kézilabda bajnokságának hetedik legjobb csapatát az Alba FKC csapatát fogadhattuk volna Csurgón a következő fordulóban ha továbbjutunk.

Ez a női kézilabda egyik nagy ünnepe lehetett volna, de maradt a "ha" hiszen lányaink ezt másképp akarták.

Sürgősen újra kell gondolni felnőtt játékosainknak az egyéni motivációjukat és céljaikat, mert ez a hozzáállás nem elégséges klubunk által kitűzött célok eléréséhez.

A bajnokságban a győzelmet jelentő két pontért utazunk vasárnap Szombathelyre az SZKKA U19 csapatához.

A hétvégét megkapták lányaink szabadhétvégének, reméljük sikerült elegendő erőt gyűjteniük és továbblendülniük a három hete tartó mélypontról.

Hajrá CSNKC!